Lélekharc

nov
28

Két pillanat közt mi egymást követi, soha sincs egyforma. Hol a fájdalom mar darabokra, hol könnyek mossák arcomat, hol a vidámság önt tiszta pillanatot a reményvesztetség tünékeny secundumába. Ezek a csodás ívű hullámok, magasba emelnek, még akkor is ha azt megelözően a földön görnyedve, feloldozásért esdekeltem. Ebben a életben, ezektől a Golgotára szökő érzelmektől nemesedik meg az ember. Jó, hogy van ilyen, hisz ahogy fény sincs, sötétség nélkül úgy boldogság sincs szomorúság és más egyéb komorúság nélkül. Felszabdul a test s a lélek, csak a feszülő zsák száján ki kell engedni a szenvedő szellemet s helyébe be kell engedni a szépséges fényességet, mely beragyogja minden zegzugát a remegő csendnek mi odabent tátong. Így szól, odabent csend a fényhez: - Jó téged itt köszönteni, jó vendég vagy itt, hol kis testvéred a pislákoló lélek, oly régen várt rád. Tölts el minket fényeddel, ragyogj és nevetesd meg az embert kiben benne lakozik a határtalanság csodálatos fénye. Gyújtsd meg a lángot, mit hordoz majd. Inditsd útjára, engedd szabadjára, szárnyaljon messze a felegekbe. Éljen a fényesség, mindenkiben.

Share this