Hírolvasó

Péntek este a fináléban szurkolhatunk a békési néptáncosnak

Folk Rádió - 2019, december 21 - 10:21de
Pénteken este kiderül, hogy kik lesznek idén a Fölszállott a páva tehetségkutató négy kategóriájának legjobbjai a zsűri értékelése alapján, és a közönségszavazás alapján eldől az is, hogy ki lesz 2019-ben a nézők kedvence. Megyénket a békési ifj. Mahovics Tamás, a Belencéres Néptáncegyüttes szólistája képviseli a fináléban, aki stílszerűen ismét egy megyei tánccal készül, az eleki román lungát fogja előadni.

Véget ért a Fölszállott a páva – ők lettek a nyertesek

Folk Rádió - 2019, december 21 - 10:18de
A Vasi Kislegényczéh táncegyüttes nyerte a nézők szavazatai alapján a Fölszállott a páva gyerekévadát, amelynek döntőjét pénteken tartották. Különdíjat kapott a felvidéki Dernő községben élő Kristóf Áron táncos szólista.

Ők a Fölszállott a páva 10 döntőse

Folk Rádió - 2019, december 19 - 3:53du
Péntek este a végéhez ér a Fölszállott a páva gyermekévadának élő műsora, jön a döntő a Duna Televízión. Magyarország egyetlen néptáncos és népzenei tehetségkutatójában most is négy kategóriában hirdet győztest a zsűri. A közönség pedig arról szavazhat, ki legyen idén a nézők kedvence.

Verseny, ahol mindenki nyer

Folk Rádió - 2019, december 19 - 3:51du
Miért lehet érdekes a XXI. században a népi kultúra? Mire figyel a zsűri a népzenei-néptáncos produkciók értékelésénél? Az ország népszerű tehetségkutató műsora, a Duna Televízión futó Fölszállott a páva kulisszái mögött jártunk.

Ausztriában nőtt fel, mégis a magyar néptánc a mindene

Folk Rádió - 2019, december 19 - 8:39de
Kilyénfalvi Áronnal vendéglátóiparról, páros- és szólótáncokról, kulturális nemzeti örökségről és a szülőföld szeretetéről is mesélt a Vasárnap Reggelben.

„A 21-ik században sem szégyelljük, hogy a népművészettel, hagyománnyal foglalkozunk” közeledik a Fölszállott a páva döntője

Folk Rádió - 2019, december 18 - 11:29du
Karikázó, verbunk, dus, legényes, lippentő, hogy csak néhány példát említsünk azokból a velünk élő, régmúltból hozott kifejezésekből, amelyek évről évre megelevenednek a Fölszállott a páva színpadán. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóba érkező gyerekek számára ezek a régiesnek ható szavak a mindennapok természetes elemei, hiszen ők, miközben őrzik, élik is a hagyományt.

Elbűvölte a zsűrit és közönségdíjat is elnyert énekével Simon Éva

Folk Rádió - 2019, december 18 - 4:09du
November végén újabb versenyen járt a kis túrkevei pacsirta, Simon Éva. A fiatal tehetség jó néhány zsűrit elkápráztatott már, most legutóbb Kolozsváron, a XXVI. Hajnal Akar Lenni Kárpát-medencei Nemzetközi Népdaléneklő Versenyen szerepelt kiválóan.

Horváth László: Mága Zoltán a politikának köszönhetően torzítja a magyar kultúrát

Folk Rádió - 2019, december 18 - 4:07du
A világzene sok helyen felhígult, közhelyes lett, nekünk viszont semmi szégyellnivalónk a zenei örökségünk miatt – mondja Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója.

“A mi zenei világunkat, ízlésünket most egy másik együttesével is össze kellett hangolni” Interjú Hamar Dániellel, a Muzsikás bőgősével

Folk Rádió - 2019, december 18 - 2:24du
.. Muzsikás bőgőse, akivel többek között az Amadinda ütőegyüttessel közösen készített, Párhuzamok és kontrasztok című lemezről beszélgettünk, elárulta, hogyan jön össze egy gyimesi sirató egy zimbabwei zenei szövettel, de a zenész azt is kifejtette, miért lenne fontos, hogy a népzene mélyebben benne legyen a köztudatban.

Fölszállott a páva: ördöngösfüzesi táncokkal lépnek színpadra a döntőben a debreceni néptáncosok

Folk Rádió - 2019, december 18 - 2:15du
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja ott lesz a Fölszállott a páva döntőjében december 20-án.

Záró konferenciát tartott az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Kiscsőszön

Folk Rádió - 2019, december 18 - 2:11du
Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület „Érték, vagy eszköz?” – A népi kultúra közösség- és személyiségformáló hatásai, ezek eltérései a módszerek, divatok összehasonlítása alapján című pályázati programjuk záró konferenciáját tartották.

Jótékony őrangyalok A Hagyományok Háza jótékonysági akciói

Folk Rádió - 2019, december 18 - 10:40de
Az adventi jótékonysági kezdeményezésekből a Hagyományok Háza is kiveszi a részét. A „Légy te is őrangyal!” kis kézműves remekei és a kárpátaljai segélyakció egyaránt a rászorulók karácsonyát szépítik meg.

Gyerekek-felnőttek néptánccal köszöntötték az Adventet

Folk Rádió - 2019, december 17 - 3:52du
Már ég az öröm gyertyája Jászapátin a város adventi koszorúján. Ünnepi néptáncműsor is színesítette a programot.

Visszatérni a gyökerekhez

Folk Rádió - 2019, december 17 - 3:50du
Alpaslan Ertüngealp török–görög származású magyar karmester és zongoraművész több mint harminc éve él Magyarországon, és a kezdetektől sokat tesz a magyar–török kulturális kapcsolatok erősítéséért. Nemrég a Magyar Művészeti Akadémia által szervezett török–magyar művészeti és tudományos napon tartott előadást, és a programot záró esti hangversenyt is az ő vezényletével hallhatta a közönség.

XXI. Alkalommal gyűltek össze a megye hagyományőrzői

Folk Rádió - 2019, december 16 - 4:16du
Az idei Somogy Megyei Néptánc Antológia és Folklór Találkozó keretén belül csaknem 150-en léptek fel az Agórában.

A Szőttes a felvidéki magyar néptáncmozgalom mindenkori iránymutatója

Folk Rádió - 2019, december 16 - 4:13du
A hétvégén került sor a Magyar Örökség-díjak átadására a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A kitüntetettek között szerepelt a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes is. A díjazott együttes méltatója Takács András, Magyar Örökség-díjas néptáncfejedelem volt.

Magyar Örökség-díjas a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes

Folk Rádió - 2019, december 16 - 4:08du
Az MTA dísztermében a pulpituson az adventi koszorú, a fenyőfüzérbe elhelyezett piros, fehér és zöld gyertyák fénye a karácsony közeledtét jelezte, de a Himnusz és a köszöntő után színpadra lépő Szőttes táncosai és zenészei máris falusi mulatságok és városi táncházak hangulatát varázsolták a terembe gömöri táncaikkal.

Karbantartás a héten

Folk Rádió - 2019, december 14 - 8:56de
Dolgozunk a háttérrendszerünk költöztetésén, ezért néha azt tapasztalhatjátok, hogy a tervezettől eltérő műsor szól a rádióban. Köszönjük a türelmet!

Összeállt a Fölszállott a páva döntőjének mezőnye

Folk Rádió - 2019, december 14 - 8:43de
A második középdöntőben a táncos szólisták és táncospárok közül Busai Bori és Makula Zoltán, a táncegyüttesek közül a Szinvavölgyi Prücskök, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Komári Puják, a hangszeres szólisták és zenekarok közül pedig Csapodi Tádé jutott a döntőbe. Szabadkártyával jutott a döntőbe a Vasi Kislegényczéh.

Fergeteges hangulattal zárult a folkkocsma ötödik évada

Folk Rádió - 2019, december 11 - 6:01du
A kárpátaljai folkkocsmaprogram ezúttal Mikulás-ünnepséggel zárta évadát. A mostani alkalmakkor a kolozsvári Tokos zenekar varázsolt igazán különleges hangulatot Beregszászban és Ungváron.